Selectează o Pagină


Láng Zsolt három rendhagyó irodalomórát tartott a marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákjainak. Az író szerdán, november 10-én találkozott a következő osztályok diákjaival: X. B (zene és színművészet), XII. D (képzőművészet és architektúra) és XI. B (zene és színművészet). Az esemény az Írók az iskolában – 2021 projekt keretén belül és Kozma Edit tanárnő segítségével valósult meg. A találkozók fizikai jelenléttel zajlottak.

Az órák során az író három fontos kérdést járt körül: Az író hogyan ír meg egy könyvet?; Honnan szerzi az író az inspirációt?; Hogyan tudunk szabadokká válni?. A kérdések segítségével Láng Zsolt az írói létről beszélgetett a diákokkal. A beszélgetés során az író a diákok személyes tapasztalatait helyezte előtérbe, ami még színesebbé tette a beszélgetést. Kérésére a diákok elmondták, hogy mit szeretnek olvasni, mit várnak el egy történettől, így a diákok saját olvasói tapasztalatuk segítségével találhatták meg a választ az előbb említett három kérdésre.



A szabadság témája apropóján szó esett az utazásról is szó esett, hisz az irodalom is egyfajta utazás, valamint a honvágy fogalma is szóba került. Befejezésként az író megkérdezte a diákoktól, hogy milyen szerepe van a történeteknek az ember életében, illetve ők milyen történeteket mesélnek el az életükből. A diákok válaszai és saját kérdései azt igazolják, hogy jól érezték magukat a rendhagyó irodalomórákon.

A projektről

Összesen nyolc író és írónő találkozik hét marosvásárhelyi líceum diákjaival néhány rendhagyó irodalomóra keretén belül. Folytatódik, tehát, az az író-olvasó találkozósorozat, amelyet a Podium Egyesület kezdeményezett, és amelynek célja, hogy a kortárs írók, diákok és tanárok között egyedi találkozások valósuljanak meg. A rendhagyó irodalomórák során kb. 600 diáknak lesz lehetősége kortárs íróval vagy írónővel találkozni.

Ioana Pârvulescu, Simon Márton, Dan Coman, Láng Zsolt, Alina Nelega, Robert Gabriel Elekes, György Alida és Horia Marchean tart majd rendhagyó irodalomórákat hét marosvásárhelyi líceumban: Marosvásárhelyi Művészeti Líceum, Unirea Nemzeti Kollégium, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Alexandru Papiu Ilarian Nemzeti Kollégium, II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum, Gheorghe Șincai Műszaki Líceum és Traian Săvulescu Mezőgazdasági Líceum.

Az elmúlt három évben a Podium Egyesület által szervezett író-olvasó találkozókon 23 író és több mint 1600 diák vett részt. A szervezésben több mint 20 tanár segített.

Az Írók az iskolában projekt a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal társfinanszírozásával valósul meg. A kulturális projektekre kiírt vissza nem térítendő anyagi támogatás elnyerésére szervezett verseny következtében a projektünk a Polgármesteri Hivatal támogatásában részesül.

A projekt 2021-es évadjának főtámogatója a Reea kft.