Tudor Ganea három irodalomórát tartott a marosvásárhelyi Művészeti Líceum három középiskolás osztályában április 2-án, kedden. Az eseményre az „Írók az iskolában” nevű projekt keretein belül került sor. Az esemény szervezésében Romana Pantea és Ioana Nemeș tanárnők, valamint Danuț Lung tanár úr segített.
Építészet és irodalom között
Tudor Ganea 1983-ban született Bukarestben. Gyermekkora nagy részét Fetești-ben tölti egy katonai bázison, ahol apja pilóta volt. Ezután Bákóba költözik, majd Konstancára, ahol líceumi tanulmányait végzi. Tízedik osztályban első helyet nyert egy irodalmi versenyen, amelyre romántanára íratta be az ő tudomása nélkül. A líceum elvégzése után Bukarestbe költözik, ahol a „Ion Mincu” egyetemen tanul. Jelenleg építészként dolgozik.
2016-ban jelenik meg első regénye, a „Cazemata” („Páncéltorony”), majd 2017-ben a „Miere” („Méz”) és 2018-ban a „Porci” („Disznók”) című kisregénye. Legújabb regénye, amely a “8” címet viseli, idén jelenik meg a Polirom Kiadónál.
Kötetlen beszélgetés
A három irodalomóra során a diákok számos kérdéssel „bombázták” az írót, ami elmondása szerint többször is patthelyzetbe hozta. Tudor Ganea első irodalmi kísérleteiről mesélt és arról is szót ejtett, hogy 15 év alatt „titokban” több, mint 100 elbeszélést írt, s irodalmi karrierét csak azután indította be, miután részt vett a Marius Chivu és Florin Iaru által vezetett kreatívírás tanfolyamon. Ezenkívül ajánlotta a diákoknak, hogy Franz Kafka teljes életművét olvassák el és Mircea Cărtărescu műveit is vegyék alaposabban szemügyre. Az író véleménye szerint lehet irodalom nélkül élni, mert ismer olyan embereket, akik szinte egy irodalmi művet sem olvastak, viszont nélküle az élet kevésbé színes.
Az órák után Romana Pantea tanárnő elmondta, hogy „a diákok nagyon örültek, hogy találkozhattak Tudor Ganea íróval. A nyitott beszélgetésnek köszönhetően a diákok megtudhatták, mi rejlik az írói álarc mögött. Tudor Ganea őszintén beszélt nekik az irodalomról, az alkotás öröméről és a kortárs író sorsáról. Minden bizonnyal egy szép emlék lesz ez számukra.”
Folytatás
A február-május közötti periódusban tíz kortárs szerző fog találkozni hat marosvásárhelyi líceum diákjaival. A szerzők legalább három irodalomórát fognak levezetni. Az „Írók az iskolában” projekt a Podium Egyesület keretein belül jött létre, a Nemzeti Kulturális Alap társfinanszírozásával, a Reea cég, valamint Ligia Voro újságíró támogatásával.
Az írók, akik elfogadták a meghívásunkat: Tudor Ganea, Márton Evelin, Elise Wilk, Gabriela Feceoru, Kali Ágnes, Vida Gábor, Alex Văsieș, Marin Mălaicu-Hondrari, Demény Péter és László Noémi.
A Podium Egyesület „Írók az iskolában” nevű projektjének partnerei: Maros Megyei Tanfelügyelőség, a Vatra és a Látó irodalmi lapok; médiapartnerei pedig: Radio Guerilla, a Erdély TV, a Zi de zi napilap és a Marosvásárhelyi Rádió.
Alex Văsieș április 16-án a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjaival találkozik, majd ezt követően május 17-én László Noémi látogat el a Mihai Eminescu Líceumba. Őt követi Marin Malaicu-Hondari, aki az Egyesülés Nemzeti Kollégiumba látogat el május második hetében. Márton Evelin szintén májusban találkozik a Művészeti Líceum diákjaival.
Minden író-olvasó találkozó után egy podcastet készítünk a meghívottal. A Tudor Ganea-val készült interjú elérhető (román nyelven) az alábbi linken:
https://anchor.fm/bistosro/episodes/bistos-ro-scriitorilascoala–Tudor-Ganea-Liceul-de-Art-e3lac9