Selectează o Pagină

2016-ban két Erdélyben élő értelmiségi egy párbeszéd-sorozatot kezdett el közölni több országos szintű folyóiratban, a legtöbb párbeszéd az Observator cultural nevű kulturális hetilapban jelent meg. A párbeszédek egyik főszereplője magyar, név szerint Demény Péter, író, míg a másik román, név szerint Doru Pop, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára. Beszélgetéseik fő tárgya a román- és a magyar közösség helyzete, viszonya. Párbeszéd-sorozatuk kötetté nőtte ki magát, amely 2017-ben jelent meg a Charmides Kiadónál, Csavargók fecsegései (Pălăvrăgeala vagabonzilor) címen.

 

Szeretettel várunk mindenkit november 22-én 18:30-tól a J’ai Bistrot kávéházba Demény Péter és Doru Pop beszélgetésére. Az esemény házigazdája Valentin Covaciu lesz.

 

Doru Pop: “Egy olyan magyar és egy olyan román, akik mindenféléről beszélgetnek, de legfőképpen a román-magyar kérdést feszegetik, különcöknek tűnhetnek napjainkban. Végül is, kit érdekel két „vídéki” gyerek véleménye?”

Demény Péter: “Tetszettek azok a kávéházak, akárcsak az email-ek. Az egy év alatt összegyűlt anyagot újraolvasva megnyugodtam: olykor-olykor eltérő a véleményünk, de ez nem befolyásolja a barátságunkat.”

 

Az eseményt az „Írók az iskolában” nevet viselő projekt kezdeményezője, a Podium Egyesület szervezi.