Selectează o Pagină

A Pódium Egyesület által szervezett Írók az iskolában. Mire gondolt a szerző? nevet viselő eseménysorozat egy különleges vendéggel tért vissza az új esztendőben. Crista Bilciu az Egyesülés Nemzeti Kollégiumba látogatott hétfőn, január 29-én. Négy osztályban tartott órát, s az órákon néhány kortárs drámai mű alapján beszélgetett a diákokkal, majd felkérte őket, hogy saját ötleteiket felhasználva folytassanak egy-egy felvonást.

A marosvásárhelyi születésű Crista Bilciu rendezőként, költőként és drámaíróként vált ismertté. Több mint 10 éve Bukarestben lakik, ahol egy független színtársulatot hozott létre, Teatru de foc (Tűzszínház) néven. A társulat különleges helységekben játszott néhány emlékezetes színdarabot, mint például Mioritice vagy Nostalgia 53 (Ez utóbbi MirceaCărtărescu regényén alapszik). Több éven át vezette a Poezisele nevet viselő projektet, amelynek a Román Nemzeti Irodalmi Múzeum adott helyet. A projekt keretein belül olyan drámai műveket vitt színpadra, amelyek alapját híres költők versei képezték. A legtöbb előadás Anda Saltelechirégeni származású színésznő segítségével jött létre. Az eddigi legnagyobb siker a CristaBilciu által írt és rendezett Pe jumătate cântec (Félig ének) című előadás volt. A színdarabot 13 színházi fesztiválon vitték színpadra, továbbá AndeiSaltelechi három díjban is részesült a színpadon nyújtott teljesítményének elismerése jeléül. A Teatru 3G meghívására, a színdarabot Marosvásárhelyen is előadták vasárnap, január 28-án, a Mészárosok Bástyájában.

Crista Bilciu a Pe jumătate cântec (Félig ének) címet viselő művéből – amely elnyerte a Gala Star Bacău verseny díját 2015-ben – is olvasott fel részleteket. A diákok a művésznő segítségével próbálták feltárni egy olyan kortárs műnek az értékeit, amely az anyanyelvükön íródott, s egy olyan esztétikai érzéket feltételez, amely nyitott az új irodalmi formák felé.

A művésznő szabadon beszélgetett a diákokkal, mesélt a szakmai karrieréről, a mű keletkezési körülményeiről, valamint arról, hogy ő hogyan viszonyul az irodalomhoz. CristaBilciu saját karrierjét hozta fel példaként és elmondta, hogy szerinte nem a tehetség a legfontosabb, hanem a munka és a kitartás, amit annak érdekében teszünk, hogy az álmunk megvalósuljon, függetlenül attól, hogy hány kudarcon kell átesnünk.

A szervezők köszönetet szeretnének mondani dr. Aurora Stănescu igazgatónőnek, Consuela Pop aligazgatónőnek, Maria Motorga tanárnőnek és Melania Bândilă tanárnőnek a segítségükért, javaslataikért és önfeláldozásukért.

Az Írók az iskolában. Mire gondolt a szerző?nevű projekt első meghívottja Székely Csaba volt, aki 2017. november 9-én tartott órát a Bolyai Farkas Elméleti Líceum néhány osztályában. Őt követték Alina Nelega (dámaíró) és MedeeaIancu (költőnő), akik román irodalomórákat tartottak a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és az Alexandru PapiuI larian Nemzeti Kollégiumban.

A szervezők célja az, hogy a projekt keretein belül kortárs írókat hívjanak meg Marosvásárhelyre. A meghívottak órákat tartanak néhány tanintézményben, ezt követően, este, egy beszélgetésre kerül sor, amelyen az írók, a diákok és a tanárok az aznapi órákon szerzett tapasztalatokról és a kortárs irodalomról fognak beszélgetni.

Az eredeti cikk teljes szövege megtekinthető román nyelven, a következő linken: Zi de Zi.

(Fordította: Szakács Lehel)